Zidane nem akar újabb kudarcokkal teli szezont |
Szerkesztő |
2006.05.01. 11:57 |
Zidane: "A világbajnokság után bejezem a pályafutásomat. Nem szeretnék még egy olyan szezont elkezdeni, mint az idei, melynek során nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Két éve nincsenek eredmények Madridban, és úgy érzem, nem tudnám hozzásegíteni a csapatot egy sikeresebb szezonhoz. A világbajnokság az utolsó nagy célom, a bejelentéssel pedig azért nem vártam meg a torna végét, mert szeretnék időt adni a madridi vezetőknek, hogy megtalálják az utódomat" - jelentette ki a harmincnégy éves játékos, aki 1998-ban hazai pályán világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot, 2002-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert, előbbi kettőt természetesen a francia válogatottal, utóbbit pedig Real Madriddal." |
Di Stefano: Zidane negyven éves koráig is játszhatott volna |
Szerkesztő |
2006.05.01. 11:52 |
"Kissé szomorú vagyok. Zidane zseniális játékos, aki beírta nevét a legnagyobbak közé a futball történelemkönyvében. Egyike azon keveseknek, akik bármely csapatban is szerepeltek, mindig az együttes húzóemberei voltak. Minden további nélkül játszhatott volna, harminchat, harmincnyolc, de akár negyven éves koráig is. Ez azonban az ő döntése, ő tudja a legjobban, mi a jó neki" - nyilatkozott Di Stefano, a Real Madrid egykori legendás játékosa, a klub tiszteletbeli elnöke. |
David Beckham Audi Q7-el jár edzeni |
madridista.hu |
2006.05.01. 11:46 |
David Beckham a napokban egy új, 70.000 fontot érő autót vehetett át - csupán pár nappal azután, hogy hi-tech, páncélozott BMW-jének lába kélt.
A Real Madrid 23-as sztárjátékosa minden évben szponzori együttműködés keretében birtokba vehet egy újabb és újabb autócsodát. Most egy csinos Audi Q7 4x4 kulcsait kapta meg, sőt rögtön ki is próbálhatta, mit bír az új négykerekű... Teljes hírhez katt a továbbra!
|
Osasuna - Real Madrid 0-1 |
madridista.hu |
2006.05.01. 10:00 |
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában a Real Madrid nagyon fontos három pontot szerzett meg az Osasuna vendégeként. A mérkőzést eldöntő gólt büntetőből Julio Baptista szerezte a második félidő 6. percében.
|
Az új elnök, Ki is Gómez-Montejano? |
madridista.hu |
2006.04.27. 21:04 |
Luis Gómez Montejano 1922. augusztus 24-én született Madridban. Iskoláit az Escuelas Píasban illetve a Kostkában végzete el...
|
Zinedine Zidane 5éve összefoglalva! |
madridista.hu |
2006.04.25. 21:32 |
Katt a továbbra!!!
|
Aki szinte mindent megnyert, amit játékos megnyerhet |
madridista.hu |
2006.04.25. 20:39 |
Ha Zinedine Zidane eredménylistáját szeretnénk felsorolni, akkor bizony hosszú időt kell arra szánnunk, hogy valamennyi titulust megemlítsünk, ugyanis a francia légiós amit meglehetett nyerni azt meg is nyerte páratlan karrierje alatt. Világbajnok, Európa Bajnok, Bajnokok Ligája győztes, Olasz és Spanyol bajnok, Európai Szuperkupa győztes, Aranylabdás, FIFA Aranylabdás, és még hosszasan lehetne sorolni a listát. S most soroljuk is! Íme Zinedine Zidane eredménylistája, a francia Bordeaux-tól kezdve egészen a Real Madridig.
|
Beckham újabb autóját lovasították meg |
madridista.hu |
2006.04.25. 20:35 |
David Beckham újabb BMW-jének is lába kélt Madridban - 6 hónapon beül immár a második. Az újabb zsákmány egy páncélozott, a legmodernebb biztonsági berendezésekkel (többek között kód beütésével induló motor) felszerelt BMW X-5, amelyet egy bevásárlóközpont garázsából lovasítottak meg.
Rendőrségi jelentések szerint átlagosan 50 luxusautót tulajdonítanak el a spanyol fővárosban - naponta. |
ZINEDINE ZIDANE BEJELENTETTE VISSZAVONULÁSÁT! |
madridista.hu |
2006.04.25. 20:34 |
Zinedine Zidane döntött. Jóllehet csak szerdára volt beígérve a hivatalos döntéshozatal, a francia klasszis néhány perccel ezelőtt, a Canal+ nevű francia csatornának elmondta, hogy a világbajnokság után biztosan felhagy a labdarúgással.
|
Real Madrid - Málaga 2-1: A SZÍV DIADALA |
madridista.hu |
2006.04.24. 16:13 |
Megszakadt a Real Madrid három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, mivel a blancók tegnap este ha nehezen is, de 2-1-re legyőzték a bajnokság 20. helyén álló Málagát. A végeredmény igazságos, bár az andalúzoknak joggal lehetett némi hiányérzete a mérkőzés végén, hiszen a 89. percben még 1-1-t mutatattak az eredményjelzők. A 90. minutumban azonban jött Sergio Ramos, és egy fejesgóllal eldöntötte a három pont sorsát. A fővárosi gárda első gólját egyébként Zidane szerezte tizenegyesből, míg málagai részről Bovio volt eredményes.
|
|